Everhome

Helytakarékos lakberendezési tanácsok

teljeskörű lakásfelújítás budapest

Néha úgy döntünk, hogy átalakítjuk a lakást. Ilyenkor rengeteg időt töltünk azzal, hogy eldöntsük, hogyan használjuk ki jobban a rendelkezésünkre álló teret, milyen színeket válasszunk, milyen bútorokat vegyünk.A kis lakások ötletes berendezése nem is olyan nehéz feladat, mint azt elsőre sokan gondolják. Az egyik legfontosabb dolog a rendszerezés, mert ha a tárgyaknak nincs meg az állandó helye, akkor könnyen el lehet úszni az ide-oda letett dolgok között, hiszen egy kis lakásban a kevés elől hagyott dolog is a rendetlenség érzését kelti. lakásfelújítás lakberendezés Helytakarékos lakberendezési tanácsok 1. Legyenek helytakarékos bútorok a lakásban Használjuk ki a sarkokat is például egy sarokpolc elhelyezésével vagy akár egy kisebb cipős szekrényt is beállíthatunk a sarokba. Ne feledkezzünk meg a szoba- és szekrényajtókról sem, hiszen ezek is rakodófelületek lehetnek! Akaszthatunk rájuk tárolókat, amikbe belekerülhetnek a papucsok, törölközők vagy akár tisztítószerek is. lakásfelújítás lakberendezés 2. Rendszerezzünk a bútorokon belül is A fiókokban elhelyezhetünk dobozokat, kisebb tárolókat, amikkel külön választhatjuk dolgainkat. Ha nem jut saját fiók a zokniknak, akkor felezzük meg egy dobozzal a fiókot és tegyük a másik felébe a fehérneműket. Így már nem fognak összekeveredni. teljeskörű lakásfelújítás budapest 3. Jöhet az optikai csalódás! Kis területű helyiségekben jó megoldás lehet egy nagyobb tükörfelületet tervezni, lehet egy fél falnyi, de akár egy egész is. Ezzel térnagyobbító hatást érünk el, duplájának fogjuk érzékelni az eleve kis alapterületű szobát. Apró fürdőszobákban érdemes ezt a módszert alkalmazni, hiszen tükörre szükség van, így máris két problémát oldottunk meg. teljeskörű lakásfelújítás budapest 4. Használjuk a színek erejét is! Ha csak egy-egy falrészt festünk más színűre, ezzel növelhetjük a szoba nagyságát, legalábbis érzetre nagyobbnak tűnik majd. Fontos viszont, hogy kis lakásban ne alkalmazzunk túl sötét árnyalatokat és az erős színeket. Pasztellszínek, krémes világos árnyalatok használatával a terek nagyobbnak hatnak. teljeskörű lakásfelújítás budapest Tetszenek az eddig látottak? Tekintse meg többi referenciáinkat!

Fürdőszoba felújítás – 18. kerület

Fürdőszoba felújítás

Fürdőszoba felújítás – 18. kerület Cégünk egy magánház fürdőszoba felújítását vállalta el 2019 első felében. A rekonstrukciót a csempe és a padló elbontásával kezdtük meg. A megrendelő igénye alapján szürke színű csempét választottunk, melyet mozaik hatású csempével kombináltunk. A következő lépés a vízvezetékek cseréje volt. A felújítási folyamat része volt még a mennyezet festés, az újra betonozás, a nyílászárók cseréje. A végső fázisok felé haladva a vízálló laminált padló lerakása is megtörtént. A legutolsó lépés a fürdőszobai bútorok elhelyezése, a lámpák és kapcsolók beszerelése, valamint a zuhanyrendszer felszerelése volt. A végeredmény egy modern stílusú fürdőszoba lett. Letisztult, egyszerű formáival, egyszerre stílusos és elegáns benyomást keltő eredményt értünk el. Tetszenek az eddig látottak? Tekintse meg többi referenciáinkat!

Lakásfelújítás​

Teljeskörű Lakásfelújítás

Lakásfelújítás 2019 második felében egy 9. kerületi lakás teljeskörű felújításával, átalakításával bízták meg cégünket. A munkafolyamatot a padlóburkolat cseréjével kezdtük meg. A tulajdonos választása egy sötétebb árnyalatú laminált padlóra esett mind a szobák, mind a konyha esetében. A következő lépés a falak felületi hibáinak kijavítása volt. Ezeket a hibákat gletteléssel tüntettük el, így előkészítve a falfelületeket a felújító festéshez. A tágasabb térhatás elérése érdekében barnás árnyalatú festékre esett a választásunk, ezzel harmonikusabbá téve a helységeket. A világos falak és sötét padlók kombinációja kontrasztos belső teret hoztak létre, ezáltal tágasabb látványt nyújtva. Néhány szobai falfelületet cikkcakkos mintázattal díszítettünk. A konyhában a konyhabútor közé fehér csempe került. A szobákban mennyezeti LED világítás lett kialakítva. A felújítás után egy letisztult, de egyben modern és dizájnos otthont tudhat magáénak a megrendelő. Tetszenek az eddig látottak? Tekintse meg többi referenciáinkat!

Magánlakás felújítás

Lakásfelújítás

Magánlakás felújítás Cégünket 2020-ban egy 50 nm2-es régi négyemeletes társasházi lakóépület felújításával bíztak meg minket. A munkafolyamatot a padlóburkolat cseréjével kezdtük meg. Azután a fürdőszobával folytattuk. A tulajdonos választása egy melegebb árnyalatú laminált padlóra esett mind a szobák, mind a konyha esetében. A következő lépés a falak felületi hibáinak kijavítása volt. Ezeket a hibákat gletteléssel tüntettük el, így előkészítve a falfelületeket a felújító festéshez. A tágasabb térhatás elérése érdekében barnás árnyalatú festékre esett a választásunk, ezzel harmonikusabbá téve a helységeket. Az előszobafalra téglahatású burkolat került. A konyhában és a fürdőszobában is azonos, fehér színű metró csempe került a falra, manapság elég elterjedt lett újra a metró csempe. A szobákban mennyezeti LED világítás lett kialakítva. A felújítás után a tulajdonos egy nagyon modern, de mégis letisztult lakást kapott. Szerintünk nagyon jó ide belépni, igazán otthonosra sikeredett. Tetszenek az eddig látottak? Tekintse meg többi referenciáinkat!