Everhome Lakásfelújítás Generálkivitelezés

Érd

Ébenfa utca ikerház

Az épület pontos helyének meghatározása, az engedélyek beszerzése és a tervező által készített tervrajz elkészülte után hozzákezdtünk az ikerház alapjának kiásásához. Ezután következett a vízvezeték rendszer elhelyezése. Miután ez megtörtént, hozzákezdtünk a kiásott alap betonnal való feltöltéséhez. A földfelszínre érve megkezdtük a zsalukövek elhelyezését, melyeket betonnal töltöttünk ki. A kiásott földdel a ház alapjainak belső részét visszatöltöttük. Erre a földalapra került a négyzetrácsos vasalat, melyet a végső betonozás követett. Ezt a munkafázist a falak és a tető megépítése követte. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy kellő alapossággal legyenek meghatározva a főfalak és elengedhetetlen a pontos kivitelezés is. A folyamat ezen részében történt meg a talaj felőli vizesedés kialakítása. A következő lépés a falazatok elhelyezése és a betonkoszorú megépítése volt. Miután a falak a helyükre kerültek, megtörtént a nyílászárók beépítése is. Ezután következett a villamos és vízvezetékek falba történő behúzása. Miután az ajtók és az ablakok berakása, illetve e vezetékek behúzása megtörtént, a falak vakolása következett. A vakolt réteg megszáradása után a falak festése és a burkolatok elhelyezése volt a feladatunk. (generálkivitelezés családi ház )
A burkolatok lerakása előtt érdemes odafigyelni arra, hogy a felület sík legyen, mert csak így kapunk egyenletes burkolatot. A vizes helyiségekben vízzáró réteget alkalmaztunk. Ahol szükséges volt, ott a burkolólapok közötti réseket fugázóanyaggal töltöttük ki. A terveket követve a következő lépésként a tető megépítését ütemeztük be. Először a teherhordó réteg megépítésére került sor. Ezt a párazáró réteg, illetve a lécezés követte. A lécezés szerepe a cserepek megtartása. A végső munkálatok felé haladva a villanyszerelési munkálatok következtek. Ebben a munkaütemben kerültek helyükre a lámpák, az aljzatok, a kapcsolók, a radiátorok és a szaniterek is. Az utolsó munkaütemhez érve a ház körüli teendők elvégzése volt a feladatunk. Ebbe beletartozott a járdák, a lépcsők, a teraszok kivitelezése. A külső falak hőszigetelését a festési munkálatok követték. A festés befejezése után a tereprendezési munkafázishoz értünk. Ebbe beletartozott a kert megépítése, a növények elültetése, a füvesítés.
Az ikerház mellékhelyiségében a WC-k beépített tartállyal kerültek kialakításra. A tágas konyha mindkét ikerházfélben beépített sütővel, mikróval és szagelszívóval került átadásra. Az ablakok és az ajtók kívül antracit belül pedig szürke színűek. A redőnyök a nyílászárókkal összhangban szintén antracit szürke színben kerültek felszerelésre. A még komfortosabb körülmények érdekében klímákkal láttuk el az ikerház egyes helyiségeit

generálkivitelezés családi ház

Tetszenek az eddig látottak?

Leave a Reply